2013. július 14., vasárnap

Regények és magyarázatok

Haliii~

Na az a helyzet, hogy.... szerintem először jöjjön a magyarázat ... a másik blogomon (az igazin, én csak úgy mondom, bár nem mintha ez nem lenne az ...) nem tudok belépni, mert valamilyen csoda folytán a jelszavamat nem fogadja el ... pedig megesküdnék, hogy az a jó jelszó ... de mindegy is ... mert hát igaz tegnap majdnem hülyét kaptam az egésztől, és elátkoztam az egész rendszert, azért még csináltam egy ugyanolyat (Ctr+C, Ctr+V imááádlaak *.*) azzal a külünbséggel, hogy a link után odapasszintottam egy hatost. Ameddig még nem találok ki valamilyen másik nevet. Whatever... Mostmár megcsináltam, úgyhogy semmi akadálya sincs annak, hogy még egyszer ugyanezt a hibát elkövessem (három helyre feljegyeztem magamnak a jelszót és a felhasználó nevet is). Szóval röviden kb. ennyi.

 A jó hír az, hogy elkezdtem két regényt, amit megpróbálok minden héten legalább az egyiket frissíteni, de nagyon nem tudom, mikor lesz rá időm, ugyanis hamarosan két hétig egy olyan közegben leszek (értsd: Horvátország, Vir sziget), ahol aztán nincsen Wifi, se internet, szóval ... akkor nem lesz friss. De addig is, itt van a két kis regényem bár az egyik nem lesz olyan kicsi xD:

  • Blue Rose: Első fejezet - Rájöttem, hogy magyarul olyan kevés Cardverse/Cardtalia Hetalia fanfic van ... és ezen feltétlenül változtatni akartam. De most komolyan ... így, hogy az utóbbi időben szinte csak Cardversét olvastam angolul, megfordult a fejemben ez az ötlet, és hát .... le kellett írjam :3 Minél több komment, annál gyorsabban frisselek kivéve abban a két hétben. 
  • Ellentétek: Első fejezet - Olyan WW3 feelinges, mert hát az is. Álmomban ugyanis imádom ezek szerint szadizni Iggyt, ha ilyekről álmodom. Az elejét egy doujinshiből vettem, csak sajnos nem találom már meg, így nagyon nem is tudtam odaírni >< Szétszórt vagyok mostanság, én ezt tudom nagyon jól, csak hát ... na ... nem tehetek róla xD  
  Szóóóval... egy szó, mint száz, élvezem a nyarat, hozom amilyen gyorsan tudom a frisseket, és addig is jó szórakozást! <3

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése